Sajtó

Diplomata Magazin – 2018.

2018-12-11

Echo TV – Kibeszélő

2017-11-11

SPÁJZ (2017. 10. 12. 09:00 – 11:59)
Napokon belül kezdődik az Erdélyi Művészek Hete, amikor is számos alkotó érkezik Budapestre.

Forrás: karcfm.hu

Kridea – eseménynaptár

2017-11-11

Forrás: Kridea

Erdélyi közösségi platform alakult

2013-11-26

Egymás segítésénél nincs jobb befektetés – ez is elhangzott annak a kezdeményezésnek a megnyitóján, amelyet Simó Klára látszerész szakember hívott életre. A Magyar Tudományos Akadémia Kodály termében tartott eseményen számos erdélyi származású szakember, cégvezető és magánember vett részt. Céljuk egy olyan rendszeres találkozókat tartó közösség létrehozása, ahol egymást jobban megismerve és összefogva tudnak értékes ügyeket támogatni. Első találkozójukon Böjte Csaba testvér együttműködésre és kitartásra bíztatta őket.

Erdélyi üzletemberek magyarországon

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szellemét is felidézte a dévai árvaházakat alapító Böjte Csaba az Akadémia elegáns Kodály termében november közepén, amikor az egykori erdélyi fejedelem azon képességéről beszélt, ahogyan egymással akár ellenséges viszonyban lévő feleket is közös nevezőre tudott hozni a fejlődés érdekében. „Sokat rágódtunk azon, hogy mi történt a múltban, pedig a fejlődést az hozza el, ha összefogunk. De szeretettel lehet csak összeszedni az embereket.” – tette hozzá az árvák segítőjeként elért eredményeiért nem hívő körökben is rendkívül elismert és népszerű ferences szerzetes.

A Transilvanum célja, hogy a közös értékeket fontosnak tartó erdélyi származású emberek számára egy találkozási pontot hozzon létre, ahol alkalmuk nyílik számukra fontos ügyek, a kultúra, a tehetségek támogatására – hangzott el az eseményen. „Sokan vagyunk, akik azért szeretnének segíteni, mert anno az áttelepülés alkalmával nem kaptunk senkitől segítséget, mások azért, mert a kapott segítséget szeretnék viszonozni, továbbadni. Az azonban mindenképpen közös bennünk, hogy szívünkön viseljük a mások sorsát és egymást támogatva és összefogva szeretnénk értéket teremteni. Ez még csak a kezdet, de bízom benne, hogy sokan szeretnének majd csatlakozni hozzánk” meséli Simó Klára optikus, a Transilvanum alapítója.

A következő, januári rendezvény fókusztémája a zene lesz, tehetséges fiatalok mutatkoznak be és erdélyi származású, zenei téren elismert művészek lépnek színpadra.

Bővebb információ:

Simó Klára, alapító elnök
Tel.: +36 20 438 8468
E-mail: simo.klara@transilvanum.hu
Web: www.transilvanum.hu